blog

-Miért ültök ott?Lilla, miért nem csináljátok a talajgyakorlatot? -Nekem már minden megvan, Tanár úr! -Akkor menj át a fiúkhoz kézizni! -Egyedül lányként? -(*Vigyorog)Valami eszembe jutott, de inkább nem mondom... De amúgy értem mire érted.

Naperszebeszélünkhaénkereslek.

Kérded:hogy vagyok jól?
Mondom:jól vagyok,jól.
Kérded:hogy vagyok jól?
Hogy vagyok jól?
Mondom:jól vagyok,jól.
Fázom...Helyetted fázom.
Hallgatok,hogy elmondjam:miért nincs ez jól?
Persze,persze félek,és persze,ha megkérded:mondom
-Jól vagyok,jól.
Látom,ahogy fényképeket gyűrsz,
mert nem vagyok jól. /Suhancos

Nem tudom, hogy az aznap este miért különb. Miért pont akkor, amikor ott voltam. Ha nem mentem volna el, akkor is így történik? Miben lett volna más? Minden esetre nagyon örülök, hogy így történt. Még ha meg is bántott... azt most leszarom. Remélem fordulóponthoz ért, és rájött hogy így jobb. Biztos nagyon nehéz lesz, és nem tudom honnan fog erőt meríteni. Ki fogja majd a kezét ha...? A barátaira szerintem nem számíthat. Sőt, szerintem csak vissza rántanák a mélybe. De jobb esetben makacsabb lesz... és nem enged az elhatározásának. Nagyon szar, hogy nem tudom hogyan segíthetnék. Pont ezért, mert önfejű. Milyen érdekes azért hogy mindig önfejű/makacs emberekkel vettem körül magam...:

Az elmúlt napokban még inkább az őrültség határán billegtem. Össze-vissza álmodtam. Szomjúhoztam a csend után. Ám elviselhetetlen volt a magány. Azt érzem, mintha valami hiányozna a mindennapokból (az életemből?). Hiányt érzek, és nem tudom hol keressem. Pár hete tőrt elő ez az érzés, nem tudok vele mit kezdeni. Pár hete gyakorlatilag "lesz ami lesz" életérzés hajt, ami nem vezet jóra. Érzékenyebb is vagyok... felfújok dolgokat. Gyakran érzem, hogy úgy beszélnek velem mint egy kutyával. Nem értem a mellettem állókat, és ők sem engem. Szeretnék már végre egy nagyot sóhajtani. 

A Barnasörös estéken mindig sokat iszunk. Jól berugunk. Úgy, hogy az ujjunk sem áll egyenesen. Nosztalgiázom. Ez egy nagyon jó szülinap volt!

Papa mesélte, hogy a szomszédasszonya a semmiből előkapott egy kérdést az otthonkájából: "És maga tudott azelőtt magyarul mielőtt Magyarországra költözött volna...? hogyan tanult meg ilyen hamar?" Mire ő pár percig szóhoz sem jutott. És szerintem nem kell ecsetelnem, hogy mennyire vérig lett sértve... Nem is tudom mihez hasonlítsam azt az érzést, ha egy erdélyit lerománoznak... Szinte a szemem előtt lebeg, ahogyan a papának vérbe borul a szeme és izmai görcsbe rándulnak.

Egyre súlyosabb lesz a helyzet. Egy megkeseredett, haraggal, bosszúval teli férfiember mindenre képes. Főleg ha nincs veszítenivalója... Ez már nem az élet napos oldala.

Már csak 2 óra és megyünk vezetni, ezaz! :]

Fél éve láttam utoljára... Ekkor még jobban volt, éreztem valami megfoghatatlant, visszafordíthatatlant a levegőben. De a végtelenre nem gondoltam. Az utolsó találkozásnál sietni akartam. Önző voltam Nyomasztott a légkör, éreztem a betegség szagát. Úgy köszöntem el, mint minden Vasárnap...

A hó betakarta az előbújó csibevirágokat (értsd: Kankalin) a dombon. Hangulatromboló. De ennek ellenére, hétvégén akkor is elmegyek vezetni. Nem törheti le semmi a lelkesedésemet. Habár a kressz "elnapolva".

A kankalinról jut eszembe: Tervezgetem a faktokat. Angol az nyelvvizsga miatt lenne célszerű, meg addig sem felejtem. Bár apával minden nap tudnék beszélgetni, ha már a munkatársaival 8 órákat lebeszél, akkor rám is jut napi fél óra. Valamint a töri + rajz is jó párosítás. A biológia pedig mindig első helyen állt. De ha igénytelenül lesz tartva akkor nem tudom mit fogok csinálni. Éjjel-nappal az Ökológiai könyveimmel leszek, és a gyakorlatot se hagynám ki =).Annyi mindent csinálnék, de a mérleget (pedig az vagyok) sosem tudom kiegyenlíteni. Mindenre ugyanakkora figyelmet szentelni.

Örülök a férfi pillantásoknak, így tudom hogy nem tettek le rólam végleg etc... Közben jókat mosolygok magamban, ami feltehetően kivetül az arcomra.

Lilla nevet hogyan lehet adni papírzsebkendőnek, wc papírnak?? És farkasnak??? Felháborító! Komolyan! Csokonai forog a sírjában...

Nem tudom mennyire jó ötlet, a foggal körömmel életérzés. Amikor mindent farkaskutya módra védünk... És ha valaki ránk támad, csaholva fogadjuk, majd darabokra szaggatva dobjuk vissza oda, ahonnan jött. Szerintem ez kiszámítható egy idő után, főleg ha minden apróságon "berágsz". Ráadásul az emberek majd megismerik a szagodat, és elkerülik a társaságodat. Egyedül lenni nem jó (annak ellenére hogy egyedül is élet az élet)...

Szerintem viccesebb, ha -tegyük fel- a rád támadót halálnyugalommal fogadod (néha). Szerintem az bosszantóbb. Ezáltal felé helyezed magad, ami még inkább irritáló lehet. De célszerű néhány esetben érdemes megcsillantani erődet (tettekkel). Véleményem szerint a lelki terror célszerűbb. De ez szituáció és ellenfél függő is. Mert nyilván egy olyan ember ellen nem ér semmit a lelki terror aki már emeli az öklét ellened. Annak idején, amikor boxolni jártam tanultam pár dolgot... amolyan elméletet. Ilyen például az, hogy: Sose becsüld le ellenfeled! Lásd: Góliát és Dávid példáját.

Szó mi szó, igyekszem változtatni pár tulajdonságomon. Nem írom le amit szeretnék. Ha sikerül, akkor majd idővel észre veszik azok, akik nap mint nap velem vannak, vagy nem. Elég ha magamnak megfelelő lesz.

A lelki békém megteremtője ki más lenne, mint egy hippi?!

"Ha holdfényre ébredsz és felülsz az ágyban
Magad találod egy úszó szobában
A holdfény elönti a padlót, a széket
Némán szitálva megfürdet téged

Három az óra, aztán negyednégy
Többé nem alhatsz az agyadban fecskék
A holdfényben álló nagy fényes lakásban
Te meztelen sétálsz egy kék szín világban" /Cs.T.

"Az ujjad ott a számon,
a lábad a lábaim közt.
A város épp most hallgat.
Csönd áll a tetők fölött.

Várj, várjunk csak így, mozdulatlan
tavasz van délután.
Fáj, túl sok, hogy így szeretlek,
ujjadon ott a szám." /F.A.

"Aki sír érez, aki nevet vesszen...." Emlékszel?

Olyan akarok maradni mint Akkor. Olyan szenvedéllyel szeretni. Azt kívánom, maradjon minden olyan mint amilyen akkor és most van. Ne szabjon határt kettőnknek semmi se. Szárnyaljunk!

Úgy volt, hogy családosan színházba elmegyünk... de a 2 testvérem nem jött, így próbáltunk beújítani 2 embert. Örültem, mert így Z. is jöhetett. A másik jegyünk "elúszott" (de még ezt a plusz kiadást is megérte az előadás!).

Kivételesen pontosak voltunk. A darab pár szereplőjét ismertük korábbról, mert a Jó pálinka itassa mágát-ban is szerepeltek. Meg amúgy is állandó színtársulat, a szombathelyi. Nekem személy szerint nagyon sok okból tetszett. Már az elején, amikor felfedeztem a 16 éves anyámat Lucia szerepében. A díszlet már az elején megfogott. Dorina, Tomao házvezetőnője aki bármit megtett azért hogy Tomao egyszer tényleg rájöjjön arra, hogy csak ő tudja igazán szeretni. Természetesen Péter Kata, aki Viktória (a magyar lány) szerepét játszotta. Szerintem mindenki hatalmasat alakított, a közönség meg hatalmasakat nevethetett. A szójátékokon, a cicán,a szereplőkön stb. A(z) (élő)zenével sem bukták el az előadást. A szimbólumok is hatalmasak voltak. Az egészben az volt a legjobb, hogy teljesen felidézhettem az Olaszországi kirándulásunkat. Jó kis nőnapi ajándék volt ez számunkra apától. Kaptunk lufit is. Imádtam.

"A sokak által jól ismert Soproni reklám szövegét írták kicsit át olaszra. A legnagyobb poén a monológ végszava volt: És igenis nálunk vannak a leg[hatásszünet]szőrösebb nők! -és a közönség dől a nevetéstől! "Z. blogjáról

Nekem 10-es skálán 9-es, az olaszországi emlékek miatt (is.) Ízlések és pofonok, de aki ezen a darabon nem érezte jól magát, az egy savanyú citrom.

Apának reggelinél újabb meglepetése volt: "...Április 29.-én Nyitra, Ghymes koncertre megyünk..." Jejejejeee!