blog

A hó betakarta az előbújó csibevirágokat (értsd: Kankalin) a dombon. Hangulatromboló. De ennek ellenére, hétvégén akkor is elmegyek vezetni. Nem törheti le semmi a lelkesedésemet. Habár a kressz "elnapolva".

A kankalinról jut eszembe: Tervezgetem a faktokat. Angol az nyelvvizsga miatt lenne célszerű, meg addig sem felejtem. Bár apával minden nap tudnék beszélgetni, ha már a munkatársaival 8 órákat lebeszél, akkor rám is jut napi fél óra. Valamint a töri + rajz is jó párosítás. A biológia pedig mindig első helyen állt. De ha igénytelenül lesz tartva akkor nem tudom mit fogok csinálni. Éjjel-nappal az Ökológiai könyveimmel leszek, és a gyakorlatot se hagynám ki =).Annyi mindent csinálnék, de a mérleget (pedig az vagyok) sosem tudom kiegyenlíteni. Mindenre ugyanakkora figyelmet szentelni.

Örülök a férfi pillantásoknak, így tudom hogy nem tettek le rólam végleg etc... Közben jókat mosolygok magamban, ami feltehetően kivetül az arcomra.

Lilla nevet hogyan lehet adni papírzsebkendőnek, wc papírnak?? És farkasnak??? Felháborító! Komolyan! Csokonai forog a sírjában...

Nem tudom mennyire jó ötlet, a foggal körömmel életérzés. Amikor mindent farkaskutya módra védünk... És ha valaki ránk támad, csaholva fogadjuk, majd darabokra szaggatva dobjuk vissza oda, ahonnan jött. Szerintem ez kiszámítható egy idő után, főleg ha minden apróságon "berágsz". Ráadásul az emberek majd megismerik a szagodat, és elkerülik a társaságodat. Egyedül lenni nem jó (annak ellenére hogy egyedül is élet az élet)...

Szerintem viccesebb, ha -tegyük fel- a rád támadót halálnyugalommal fogadod (néha). Szerintem az bosszantóbb. Ezáltal felé helyezed magad, ami még inkább irritáló lehet. De célszerű néhány esetben érdemes megcsillantani erődet (tettekkel). Véleményem szerint a lelki terror célszerűbb. De ez szituáció és ellenfél függő is. Mert nyilván egy olyan ember ellen nem ér semmit a lelki terror aki már emeli az öklét ellened. Annak idején, amikor boxolni jártam tanultam pár dolgot... amolyan elméletet. Ilyen például az, hogy: Sose becsüld le ellenfeled! Lásd: Góliát és Dávid példáját.

Szó mi szó, igyekszem változtatni pár tulajdonságomon. Nem írom le amit szeretnék. Ha sikerül, akkor majd idővel észre veszik azok, akik nap mint nap velem vannak, vagy nem. Elég ha magamnak megfelelő lesz.

A lelki békém megteremtője ki más lenne, mint egy hippi?!

"Ha holdfényre ébredsz és felülsz az ágyban
Magad találod egy úszó szobában
A holdfény elönti a padlót, a széket
Némán szitálva megfürdet téged

Három az óra, aztán negyednégy
Többé nem alhatsz az agyadban fecskék
A holdfényben álló nagy fényes lakásban
Te meztelen sétálsz egy kék szín világban" /Cs.T.

"Az ujjad ott a számon,
a lábad a lábaim közt.
A város épp most hallgat.
Csönd áll a tetők fölött.

Várj, várjunk csak így, mozdulatlan
tavasz van délután.
Fáj, túl sok, hogy így szeretlek,
ujjadon ott a szám." /F.A.

"Aki sír érez, aki nevet vesszen...." Emlékszel?

Olyan akarok maradni mint Akkor. Olyan szenvedéllyel szeretni. Azt kívánom, maradjon minden olyan mint amilyen akkor és most van. Ne szabjon határt kettőnknek semmi se. Szárnyaljunk!

Úgy volt, hogy családosan színházba elmegyünk... de a 2 testvérem nem jött, így próbáltunk beújítani 2 embert. Örültem, mert így Z. is jöhetett. A másik jegyünk "elúszott" (de még ezt a plusz kiadást is megérte az előadás!).

Kivételesen pontosak voltunk. A darab pár szereplőjét ismertük korábbról, mert a Jó pálinka itassa mágát-ban is szerepeltek. Meg amúgy is állandó színtársulat, a szombathelyi. Nekem személy szerint nagyon sok okból tetszett. Már az elején, amikor felfedeztem a 16 éves anyámat Lucia szerepében. A díszlet már az elején megfogott. Dorina, Tomao házvezetőnője aki bármit megtett azért hogy Tomao egyszer tényleg rájöjjön arra, hogy csak ő tudja igazán szeretni. Természetesen Péter Kata, aki Viktória (a magyar lány) szerepét játszotta. Szerintem mindenki hatalmasat alakított, a közönség meg hatalmasakat nevethetett. A szójátékokon, a cicán,a szereplőkön stb. A(z) (élő)zenével sem bukták el az előadást. A szimbólumok is hatalmasak voltak. Az egészben az volt a legjobb, hogy teljesen felidézhettem az Olaszországi kirándulásunkat. Jó kis nőnapi ajándék volt ez számunkra apától. Kaptunk lufit is. Imádtam.

"A sokak által jól ismert Soproni reklám szövegét írták kicsit át olaszra. A legnagyobb poén a monológ végszava volt: És igenis nálunk vannak a leg[hatásszünet]szőrösebb nők! -és a közönség dől a nevetéstől! "Z. blogjáról

Nekem 10-es skálán 9-es, az olaszországi emlékek miatt (is.) Ízlések és pofonok, de aki ezen a darabon nem érezte jól magát, az egy savanyú citrom.

Apának reggelinél újabb meglepetése volt: "...Április 29.-én Nyitra, Ghymes koncertre megyünk..." Jejejejeee!

Végtelenül. Hiányzol.

"Nem mondhatok semmit, mert léthazugságban élek
S ha a képetekbe nyomnám, kicsit meghalnátok
Semmi komoly Hamvas Béla, esküszöm, de tényleg
Minden szobába benyitni, az kíváncsiság vagy átok?" /Kisp.

"Én ott sem voltam, én
Ott sem voltam, én
Ott sem voltam, de
Mégse tudom elfeledni." /Kisp.

Hétfőn és Csütörtökön járni fogok tornára, 19:00-tól. Pár évvel ezelőtt már voltam itt, csak abba hagytam, mert elkerültem Szombathelyre. Most megint újra elkezdem, mert az edzés nem áll stabil lábakon. Kell mellé kiegészítő... (Ami szerintem gáz) Ráadásul le akarom adni a téli sonkát. Izmosítani. Emellett Kedden meg Szerdán majd eljárok edzésre is természetesen, most már vége a sítáboros időszaknak, remélem rendszeresedik újból. Szerdán megyünk megbeszélésre a Kresszel kapcsolatban, a Bélába. Így sokkal kevesebb szabad időm lesz, de "valamit valamiért". Valamint elhatároztam, hogy az angolra is jobban rágyúrok. 

Sosem szerettem, ha másokhoz hasonlítanak. Ki nem állhattam. Magamhoz igen. Összevetések nélkül is feltudom mérni a különbséget. Alsó tagozatos lehettem, amikor mindig szomorú voltam amiatt, hogy én nem lehetek Ő... Mindig mindenhol meg akartam felelni az elvárásoknak és az embereknek is (de ehhez még hozzájött pár lelki sérelem amit a kisgyerekek nehezen dolgoznak fel...),amolyan kisebbségi komplexusom volt. Aztán ahogy cseperedtem rájöttem hogy igazából nem akarok Ő lenni, mert felfedeztem a hibáit. A példakép megbukott. Tulajdonságokat gyűjtöttem össze és azóta is azoknak hódolok. A komplexus máig nehézséget okoz, pláne ha ellenkezőjével vádolnak (pl.: nagyképű vagyok), de ebben a feljavított útban sokat köszönhetek első sorban a szüleimnek, akik nem hülyítettek el tévhitekkel. És nem ringattak olcsó hazugságokba, hanem majdnem mindig megtalálták az arany középutat a szélsőségek között is.

Tegnap kaptam apától egy csokrot, abból az alkalomból, hogy annak idején ők Erdélyben Március 1.-jén adtak a nőknek csokrot. Meglepődtem. Örültem. Tetszik.

Pár hét múlva én elkezdem a kresszt. De vezetni nem D.-hez fogok járni, mert tesóm szerint ott nem bírnám. Így inkább fizetünk többet... Az ipari parknál szoktam gyakorolni apával. Majd most hétvégén is megyünk valamikor, már várom. 

A.-val beszéltem nyári meló ügyben... Azt mondta ő is akar menni. Majd beszél tesójával hogy mennyire férünk be a Coke strandra, de ez nekem annyira nem bejövős, annak ellenére hogy baromi jól keresnénk. Az viszont szimpatikusabb: Ausztriába kimenni az egyik ismerősükhöz, D. bácsi hektárjaira, és ott tenni-venni. Pedofil az öreg, de idővel hozzászokik az ember kezelni az efféle szituációt.  

Akivel tegnap még együtt nevetgéltünk, az ma már sehol sincs, nemhogy holnap! Az emberek jönnek mennek körülöttünk. Új barátságok köttetnek, és rengeteg oszlik fel. De valahogy mégis üresnek érzem egy időre az életem egy arc elvesztésével. Akit tegnap még láttam a suliban, holnap már nem. Lehet soha többé nem találkozunk. Fura. Rossz. Hiányozni fog, gondolom magamban. Őszintén?! Áhh. Pár év múlva úgyis megfeledkezem róla... És majd néha jut csak eszembe, amikor azon a helyen járok ahol gyakran találkoztunk. Csak a közös dolgokról... Ha olyan illatot érzek, mint amilyen az Övé volt.

Az illat csodálatos dolog amúgy. Nagyon szeretem, a természeteset főleg. A túl töményet nem, mert akkor csak arra az egyre tudok koncentrálni, plusz egy idő után felkavarodik a gyomrom (tipikus példa volt erre, amikor anyáékkal elmentünk színházba kb. 2 éve és beült mellém egy antik-tini, aki magára borított fél üveg amúgy is tömény parfümöt. Ráadásul a fűtött hely még inkább kihozta... Először csak csípte a nyálkahártyámat, aztán berosszultam és elkellett hagynom a termet, szerencsére a bűzbombát is) . A nyári eső illatát... amikor a gőzölgő aszfaltot lehűti a zápor. (Én csak giliszta illatnak nevezem, egyszerűen.) Álítolag amikor beleszeretünk valakibe, az illatába szeretünk bele (is), de nem a parfümébe.

Apropó, szerintem a nátha az egy kegyetlen dolog... Hááá-á-psszííí.

Kedvencek, amik eszembe jutottak: Erdő illat, új autó, Trabi benzin gőz, néhány új/régi könyv, hárs, vattacukor, olyan illat ami a szeretteimhez kötődik és rájuk jellemző, orgona, reszelt alma, frissen nyomtatott lap, gyulai ház illata, a "mi rétünk" illata stb.stb.

Néha azt érzem, hogy azokért akikért sokat teszek és foglalkozom velük pont azok nincsenek mellettem. Hogy nem számíthatok rájuk. A legfontosabb helyzetekben.

Igyekeztem helyre hozni a dolgokat de cserébe szart se kaptam. De nem volt hiába, így rájöttem hogy tényleg semmi nem fordítható vissza. Kicsúszott a kezem közül. De bárcsak ne így ért volna véget. Lelombozott... talán ez okozta a rossz előérzetet. Vagy nem tudhatom... kitudja mi történhetett még tegnap. Kicsit úgy érzem, mintha rámszakadt volna a világ. "Why have you waited so long????" Amikor elvesztünk valakit, akkor jövünk rá hogy ez az egész mennyit is jelentett. Én már feladom a keresését. Majd táplálkozom a múltból... Az embereket kis lángú szeretettel nem lehet "megtartani", nincs értelme visszaszorítani az érzelmeket. Én is elbasztam, több láng kellett volna. De ennek is meg volt az oka, ha túl nagy átcsaphatott volna szerelembe, amit nem akartam. Túlságosan is passzoltunk, a nézeteink, az érzelmeink, a hozzáállásunk, mi magunk.

Legszívesebben most ... de maradok a Katatoniánál:

Engem felkavarnak a fényképek. Kezdem felfedezni a hasonlóságot. Vajon a másik ágról mi folyhat bennem? És Neki milyen rossz lehet?! Nem ismerheti az egyik legfontosabb személyt az életében. A legmeghatározóbbat. Szerintem szörnyű Lételem nélkül felnőni.

Nem tudok másra koncentrálni. Elutasító vagyok. Néha gyűlölöm az embereket. Felfordul a gyomrom tőlük.